Prémium rögzített fogsor a csodálatos mosolyért!

Prémium rögzített fogsor a csodálatos mosolyért!

Előfordulhat, hogy baleset vagy fogágybetegség miatt idő előtt elveszítjük fogainkat, vagy azok nem alkalmasak egy fogpótlás stabil megtámasztására. Napjaink korszerű fogászati eljárásainak köszönhetően, ilyenkor is találunk megoldást!

 

Zoltán, 52 éves férfi páciens

Zoltán fogai évek óta mozogtak az előrehaladott fogínysorvadás miatt. Mivel kamionsofőrként dolgozott, a szájhigiéniára nem mindig tudott elég gondot fordítani, emellett aktívan dohányzott.

Mozgó fogai borzasztóan zavarták érkezés közben, keményebb ételeket, rágósabb húsokat már egyáltalán nem tudott fogyasztani, ráadásul a betegséget fogínyvérzés és állandó fájdalom kísérte. Valami megoldást kellett találnunk.

 

Milyen fogsort javasoltunk?

Zoltán semmiképp nem akart kivehető fogsort, ragaszkodott az implantátumokkal rögzített fogpótláshoz, és szívesen vállalta volna a vele járó műtétet is. Azonban az ő esetében a hagyományos implantátumokat az állcsont mennyisége és minősége nem tette lehetővé, ő pedig nem szerette volna vállalni a csontpótlással járó több lépcsős műtétsorozatot és a hosszas gyógyulási időt.

 

Prémium rögzített fogsor

Amikor weboldalunkon először olvasott az azonnal terhelhető implantátumokkal rögzített fogpótlásról új reményekkel tele keresett fel minket. Az átfogó manuális és képalkotó vizsgálatok megmutatták, hogy Zoltán állcsontja alkalmas a műtétre, így megbeszéltük ennek részleteit.

 

Műtét előtti folyamat

A műtét előtt még el kellett távolítanunk a már mentehetetlen, mozgó fogakat, valamint az alsó bölcsességfogakat. Ezt követően állcsontonként 4-4 db aktív, speciális szögben behelyezett implantátumot ültettünk be neki, hogy a későbbiek során ezek stabilizálják a fogpótlást.

 

A műtét

A műtétet Zoltán saját bevallása szerint meglepően jól viselte, sokkal rosszabbra számított. Mindössze az egyik alsó bölcsességfog eltávolítását követte pár napos kellemetlenség.

 

Az ideiglenes fogsor használata

3 nap múlva pedig már meg is kapta az ideiglenes fogsorát, melyet a gyógyulási idő alatt viselt. Páciensünk már az ideiglenes, műanyag fogpótlást is komfortosan viselte, a tisztításra kellett fokozottan odafigyelni, valamint arra, hogy ne harapjon vele erősen. Csak a végleges fogpótlás átadása előtt pattant le róla egy kis darab, mintha „érezte volna, hogy ki lesz cserélve”.

 

Prémium rögzített fogsor és maximális elégedettség

A gyógyulási idő után, 4 hónappal később készült fotón már a végleges fogpótlás látható, mellyel Zoltán maximálisan elégedett. Elmondása szerint már nem is emlékezett rá, milyen érzés önfeledten rágni, élvezni az ételek ízét, vagy mosolyogni és teli szájjal nevetni. Mi pedig örülünk, hogy hozzájárulhattunk ehhez a felszabadult mosolyhoz.

 

Te is szeretnél a lehető leggyorsabban szép, szabályos mosolyt?

Szeretettel várunk rendelőnkben! Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/