Fogínyvérzés kezelése a Najudent-ben. Székesfehérvár 1. számú megoldása

Fogínyvérzés kezelése a Najudent-ben. Székesfehérvár 1. számú megoldása

Fogínyvérzés – Mi áll a háttérben?

Az ínyvérzés nagyon gyakori jelenség, a népesség közel fele tapasztalta már. Hátterében leggyakrabban a nem megfelelő fogmosási technika áll.

A fogínyvérzés előfordulása

Nagyon kevés az olyan felnőtt, akinek valahol ne vérezne az ínye: a statisztikák szerint a felnőtt népesség 90 százalékának legalább egy egészen kis területen vérzik az ínye, legalább 20 százalékának pedig csontpusztulással és foglazulással is járó súlyos fogágybetegsége van.

Az ínygyulladásnak súlyos szövődményei lehetnek, a gyulladás átterjedhet a fogakat körülvevő csontra is, szélsőséges esetben a fogak kilazulásához, elvesztéséhez vezethet.

A fogínyvérzés okai

Az ínyvérzés egyértelműen gyulladásos állapot a következménye. Gyulladás akkor alakul ki, amikor a fognyaki íny felett baktériumokat tartalmazó lepedék képződik. Ebből idővel az ínyt irritáló toxinok szabadulnak fel, károsítva az ínyszövetet.

Régi fogkefével történő túl erős fogmosás épp úgy lehet az ínyvérzés kiváltó oka, mint az elhanyagolt szájhigiénia. Különböző megbetegedések, véralvadási zavarok, vitaminhiány, gyógyszerek mellett gyakran látjuk rosszul záródó tömések, koronák mellett. 

Ha a lepedéket gyorsan eltávolítjuk, az íny hamar regenerálódik, a vérzés megszűnik. Ha a fogmosásunk nem alapos és rendszeres, a lepedék előbb-utóbb fogkővé alakul, az íny szélénél pedig baktériumtelepek alakulnak ki. A baktérium toxinokat az immunrendszerünk érzékeli, olyan anyagokat kezd termelni, amelyekkel a baktériumokat el tudja pusztítani. Ez a normál gyulladásos reakció, ez felel az íny vérzéséért és más tünetekért.

Fogíny

Fogíny

Fogágybetegség – foghulláshoz vezet

Az íny visszahúzódása jelzi a fogágybetegség kezdetét, mely már jóval nehezebben kezelhető, mint a fogínygyulladás. A betegség szabaddá teszi a fogak gyökerét, és lebontja azokat a rostokat, melyek a fogakat a csonthoz rögzítik. Tályogok keletkezhetnek, és genny szivároghat az íny alatti tasakokból, de a leggyakoribb tünet a vérző íny és a kellemetlen szájszag.

AZ ÍNYVÉRZÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK MÓDJA

Függetlenül attól, hogy minek tulajdonítja az ínyvérzést, a leghasznosabb, ha a lehető leghamarabb felkeresi fogorvosát. Az orvos megvizsgálja a tüneteket, és a lehető legjobb kezelési módot javasolja Önnek. 

Az ínyvérzés kezelése során érdemes fontolóra venni néhány egyszerűbb lépés megtételét: a szájápolás átalakításával megelőzhető ugyanis, hogy a probléma elfajuljon. A hatékonyság érdekében érdemes minden nap alkalmazni őket, vagyis nem csak olyankor, ha vért lát a mosdókagylóban fogmosás közben:

  1. Mosson fogat naponta kétszer legalább két percig, mindennapi használatra szánt fluoridos fogkrémjével. Napi két használat mellett a mindennapi használatra szánt fluoridos fogkrém a hagyományos fogkrémeknél négyszer hatékonyabban távolítja el az ínyvérzés legfőbb okozóját, a lepedéket.
  2. Használjon kis fejű, puha, lekerekített sörtékkel rendelkező kézi vagy elektromos fogkefét, és fokozottan ügyeljen a fogíny vonalára.
  3. Fogselymezzen, vagy használjon fogköztisztító kefét, hogy a lepedék a nehezen elérhető helyekről, például a fogközökből is távozzon.
  4. Használjon szájvizet, mindennapi használatra szánt szájvizet, amely napi szinten gondoskodik a fogíny védelméről.
  5. Rendszeresen keresse fel fogorvosát, mivel ő még a tünetek megjelenése előtt észleli az ínyproblémákat. Ha vérzik az ínye, ne halogassa a látogatást: a fogorvos így még azelőtt közbe tud lépni, hogy súlyosbodna a probléma.
Ábra

Ábra

Legfontosabb a probléma időben történő felismerése és kezelése, mely a mindennapi fogorvosi feladatok részét képezik. A Najudent csapata különösen nagy figyelmet fordít a megelőzésre, a fogak minél tovább történő megtartására.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy parodontológus szakorvosunk a rutin fogászati kezelések mellett előrehaladott fogágybetegség kezelésére is nyújthat megoldást, ezzel meghosszabbítva pácienseink fogainak életidejét.

A fogínyvérzés gyógyulási esélyei

Ha az érintettek szájhigiéniájukat helyrehozzák, teljesen megszűnhet a fogínyvérzés. Ehhez enyhe fogínyvérzés esetén már egy hétnyi odafigyelés is elegendő lehet.

fogíny

fogíny

Megelőzés

Megfelelő szájhigiéniával elejét lehet venni a fogínyvérzésnek, fontos tehát, hogy az emberek rendszeresen és megfelelően tisztítsák fogaikat, fogközeiket.

A várandós nőknek érdemes különösen figyelniük a megfelelő szájhigiéniára, így tudják ugyanis elejét venni annak, hogy az ötödik-hatodik hónapban vérezni kezdjen az ínyük. Náluk a rizikó mindenképp nagyobb, hiszen ínyük – hasonlóan az arcukhoz és bokájukhoz – mindenképpen duzzadtabb, ödémásabb lesz.

Kérjen időpontot parodontológiai konzultációra MOST! Akadályozzuk meg a fogak elvesztését. Szakembereink segítenek, hogy megelőzhesse a problémát.