Négy dolog, ami kedvez a fogkő kialakulásának

Négy dolog, ami kedvez a fogkő kialakulásának

A fogkő olyan megkövesedett lepedék, melyet a fogmosások során nem sikerült eltávolítanunk. Bár a felnőttek nagy részénél – kisebb-nagyobb mértékben- megtalálható, nem csupán esztétikailag lehet problémás, hanem a fogak és az íny egészségét is veszélyezteti.

Ezért a rendszeres rendelői eltávolításuk feltétlenül javasolt.

 

Miből alakul ki a fogkő?

A fogkő az ételmaradékokból származó baktériumokkal teli lepedékből alakul ki. Étkezések után ragacsos lepedék vonja be a fogak és fogpótlások felszínét (plakk), mely egy ideig fogmosással még könnyedén eltávolítható. Nagyjából 72 óra alatt azonban elmeszesedik és fogkővé alakul át, amellyel otthoni praktikákkal már nem boldogulunk. A hatékony fogkő leszedés már csak rendelői körülmények között lehetséges.

 

Miről ismerhető fel a fogkő?

A fogkő sárga vagy barna színű lerakódás a fogak felszínén, de akár az íny alatt is megjelenhet. Színét jelentősen befolyásolhatják az általunk fogyasztott ételek és italok is (pl. tea, kávé, vörösbor, dohányzás), így egészen sötétbarna is lehet.

Legsűrűbben az alsó metszőfogak belső részén, valamint a felső őrlőfogak külső felszínén telepedik meg, mert itt található a legtöbb nyálmirigy.

Súlyosabb esetben alattomosan, az íny alatt is megjelenthet, ami a fogak gyökérfelszínére tapadva komoly fogágybetegség okozója lehet.

Az íny alatt lerakódó fogkő folyamatosan gyarapszik, a benne nyüzsgő baktériumok pedig fogínygyulladást, tasakképződést váltanak ki. Mindennek kísérő jelensége lehet a fogmosás vagy evés során jelentkező fogínyvérzés, duzzadt, vörös íny és a fájdalom.

 

Kezelés nélkül a folyamat fogínysorvadáshoz vezet, a gyulladás átterjed a fogak tartószerkezetére, és a fogak mozogni kezdenek, majd idővel ki is hullanak.

 

Fogkőképződésre hajlamosító tényezők

A fogkőképződés mértéke egyéni adottság, befolyásolja a genetikai hajlam, fogazatunk anatómiája, a nyálunk pH-értéke, a táplálkozás, egyes betegségek (pl. cukorbetegség, anyagcsere betegségek), a hormonok (terhesség, menopausa), a dohányzás, és nagy mértékben a szájápolási szokásaink is.

 

Szájhigiénia

 A fogkő kialakulását legegyszerűbben úgy előzhetjük meg, ha gondot fordítanunk az alapos fogápolásra és rendszeresen ellenőriztetjük fogaink és fogínyünk állapotát, illetve szükség esetén sort kerítsünk a fogkő eltávolításra is. Zsúfolt, torlódott fogaknál nagyobb esélye van a fogkő kialakulásának, ezért érdemes elgondolkoznunk a fogszabályozáson is.

 

Nyálunk pH-értéke

 Egyéni hajlamként nyálunk pH-értéke  is fontos befolyásoló tényező lehet. Az erősen savas pH-értékek tovább gyengítik a fogzománcot, így jobban ki vagyunk téve a fogszuvasodásnak, ezzel szemben a túl alacsony pH-érték inkább a fogkőképződésre hajlamosíthat.

 

Táplálkozás

 Táplálkozásunk jelentős szerepet játszik a lepedék kialakulásában. Cukros és keményítő tartalmú ételek, finomított szénhidrátok fogyasztása után a fogainkhoz átlátszó, ragacsos bevonat (ún. biofilm) tapad. A szájban lévő baktériumok ezzel táplálkoznak, miközben savakat termelnek, amelyek a fogzománc erózióját, vagy akár szuvasodását is okozhatják. Az el nem távolított lepedékből pedig idővel fogkő képződik.

Ha szeretnénk elkerülni a plakk-képződést, mindenképpen csökkentsük a cukor-és keményítőfogyasztást (kekszek, csipszek, pékáruk, tészták, cukrozott italok stb.).

 

Hormonok

 A várandósság alatti hormonális változások hatására megváltozik a nyál összetétele is, védelmező szerepe csökken, így  könnyebben alakulhat ki a fogkő és a fogínygyulladás.

A menopauza idején pedig az ösztrogénszint csökkenése, illetve egyes gyógyszerek szedése vezethet szájszárazsághoz, mely növeli a fogínybetegségek és a fogkő kialakulásának kockázatát, mivel  a nyál tisztító hatása nem tud érvényesülni.

 

 

Milyen gyakran kell a fogkövet leszedni?

 Ahogy írtuk, ez teljes mértékben egyénfüggő. Fogínybetegség, várandósság, fogszabályozás vagy dohányzás esetén gyakrabban (akár negyedévente), átlagos esetben félévente-évente ajánlott bejelentkezni egy professzionális, rendelői fogkőleszedésre.

 

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

AirFlow: Frissítsd fel nyárra a mosolyodat is!

AirFlow: Frissítsd fel nyárra a mosolyodat is!

A kávé, a tea, a vörösbor, de akár a ketchup vagy a bogyós gyümölcsök is zavaróan elszínezhetik fogainkat. Kár lenne mindezt száműzni az étlapunkról, hiszen a foltok – ha nem is házilag  – de könnyedén eltüntethetők. Az AirFlow homokfúvásos fogtisztító technológia segítségével nemcsak ínyünket tarthatjuk egészségesen és fogkőtől mentesen, de gyengéden és hatékonyan megtisztítja a fogainkat az elszíneződésektől is.

 

Mi a baj a fogkővel?

A fogkő nem csupán a ragyogó fehér fogak övezte mosolynak áll útjában, de sokszor az egészséges, üde leheletnek is. Mivel kitűnő táptalajt nyújt a baktériumoknak, ezért a kellemetlen leheletért leggyakrabban bizony a fogkő a felelős. Ráadásul a lerakódott fogkő folyamatosan terjed és irritálja a fogínyt, ami fogínygyulladáshoz, ínyvérzéshez, idővel pedig fogágybetegséghez is vezet. Milyen egyéb tényezők befolyásolják leheletünket? Olvassa el erről szóló blogbejegyzésünket!

 

Mitől és hol alakul ki a fogkő?

A nehezen elérhető helyeken a leggondosabb fogápolás mellett is kialakulhat fogkő. A napi étkezések után ugyanis a szánkban és a fogaink közt mindig marad valamennyi ételmaradék, mely a nyállal keveredve vékony lepedéket, ún. dentális plakkot képez a fogakon és a fogpótlásokon. A plakk a nyálból kioldódó ásványi anyagok hatására elmeszesedik, és fogkővé alakul át. A fogkő érdes felszínén még könnyebben megtapad a lepedék, ami további fogkőképződéshez vezet. Épp ezért a fogkő eltávolítás, és az azt követő fogfelszín polírozás nem csak esztétikai célt szolgál a csillogó fogak eléréséhez, hanem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben a fogkő ne tapadjon meg a fog felszínén.

A fogkő fehéres-sárgás színével már önmagában sem túl esztétikus látvány, ám bizonyos ételek és italok (tea, kávé, dohány) barnává, szürkévé vagy akár feketévé színezhetik. A fogkő bárhol megjelenhet, leggyakrabban mégis az alsó metszőfogak belső oldalán, illetve a felső őrlőfogak külső felszínén jelentkezik, mivel ezeken a területeken jelentős a nyáltermelés.  Ha nem találunk fogkövet a fogainkon, az még nem jelenti azt, hogy nincsenek; megbújhatnak az íny alatt is, ahol még veszélyesebbek, hisz a fogínygyulladás elsődleges kiváltói.

 

Hogyan távolítható el a fogkő?

Bár az interneten keringenek „garantált házi praktikák”, a fogkövet otthoni módszerekkel eltüntetni nem lehet. Ne is kísérletezzünk ilyesmivel, mert megsérthetjük az ínyt vagy maradandó kárt tehetünk a fogzománcban.

A már kialakult fogkő olyan erősen tapad a fogak felszínéhez, illetve az íny alá, hogy hatásosan és biztonságosan csak rendelői körülmények között távolítható el.

 

Miért jobb az Airflow homokfúvásos fogkőeltávolítás?

Az Airflow egy speciális fogtisztítási eljárás, amely gyengéd és kíméletes a fogakkal és az ínnyel, mégis rendkívül hatékony a  fogkő és a kialakult elszíneződések megszüntetésében. A készülék nagy nyomással működik és a kezelés során finom szemcséjű szódabikarbóna, víz és levegő keverékét juttatja viszonylag nagy erővel a fogakra, eltávolítva ezzel a fogkövet és a nem kívánt elszíneződések nyomait.

A súrlódás következtében a nehezen elérhető helyekről, barázdákból, fogközökből is sokkal nagyobb hatékonysággal és alapossággal, szinte 100%-ban távolítja el a fogkövet és a megtapadt lepedéket, mint a hagyományos technológiák. A tükör sima fogfelületnek köszönhetően sokkal lassabban, nehezebben alakul ki a további lepedék, mivel a szennyeződés egyszerűen nem tud megtapadni a sima fogfelszínen.

 

Hogyan zajlik az Airflow kezelés?

A kezelés első lépése egy professzionális fogkőeltávolítás, ezt követi a homokfúvás, végül egy polírózópaszta segítségével tükörsimává és csillogóvá varázsoljuk a fogfelszínt.A fájdalommentes kezelés után a páciensek is világosabbnak látják, valamint tisztábbnak és simábbnak érzik fogaikat.

Az Airflow olyan hatékonyan távolítja el a különböző ételek, italok, akár cigaretta okozta elszíneződéseket, hogy a segítségével gyakran a kémiai fogfehérítés is elkerülhető.

 

Biztonságos-e az Airflow technológia?

Az Airflow kezelés nem sérti a fogzománcot, nincs semmilyen egészségkárosító káros hatása. Mivel csak nagy nyomású víz, levegő és a biokompatibilis szódabikarbóna elegyét juttatjuk a fogakra, az nem károsítja sem a fogakat, sem a fogínyt, és lenyelve sem okozhat prpblémát.

 

Szeretnél te is gyönyörű, ragyogó nyári mosolyt?

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/