+36 70 600 1005 • Székesfehérvár, Széchenyi u. 80-82. info@najudent.hu
Korona alatti szuvasodás – kialakulhat-e szuvasodás egy fogászati korona alatt?

Korona alatti szuvasodás – kialakulhat-e szuvasodás egy fogászati korona alatt?

Sokan úgy gondolják, hogy ha egy fogra korona került, azzal a fog végleg védetté válik a szuvasodással szemben, pedig ez nem így van. A fogászati korona valóban nem tud elszuvasodni, azonban a korona alatti saját foganyag továbbra is károsodhat. A fogpótlások alatti szuvasodás hosszú ideig teljesen tünetmentes maradhat, ezért sok esetben csak rendszeres fogászati kontroll vagy röntgenvizsgálat során derül rá fény. Éppen ezért a fogpótlás elkészítése után is ugyanolyan fontos a megfelelő szájápolás és az évenkénti ellenőrzés.

 

Mi az a korona alatti szuvasodás?

A korona alatti szuvasodás azt jelenti, hogy a fogászati korona alatt vagy annak szélein a saját foganyag szuvasodni kezd. Ez a folyamat a fog és a korona találkozásánál indulhat el, ahol idővel apró rések alakulhatnak ki, amelyek lehetőséget adnak a baktériumoknak a fog belsejébe jutni.

Mivel a korona alatti fog továbbra is élő szövet, ugyanúgy ki van téve a fogszuvasodás kockázatának, mint bármely más természetes fog.

 

Miért alakulhat ki szuvasodás a korona alatt?

A korona alatti szuvasodásnak több oka is lehet.

Az egyik leggyakoribb, hogy a fogpótlás az évek során már nem zár tökéletesen. A rágóerő, a természetes kopás vagy az íny visszahúzódása következtében mikroszkopikus rések jöhetnek létre a korona szélein, ahol a baktériumok és a lepedék könnyebben megtelepedhetnek.

 

A kialakulás kockázatát növelheti:

  • a nem megfelelő szájhigiénia;
  • a fogköztisztítás hiánya;
  • a cukorban és keményítőben gazdag étkezés;
  • a szájszárazság;
  • régi, elöregedett koronák;
  • a rendszeres fogkőeltávolítás és fogászati kontroll hiánya

 

Milyen tünetei lehetnek a korona alatti szuvasodásnak?

A korona alatti szuvasodás egyik legnagyobb veszélye, hogy kezdetben általában semmilyen panaszt nem okoz.

 

A folyamat előrehaladtával azonban jelentkezhet:

  • hidegre vagy melegre jelentkező érzékenység;
  • rágás közbeni fájdalom vagy érzékenység;
  • kellemetlen lehelet;
  • rossz íz a szájban;
  • az íny gyulladása a korona körül;
  • a korona meglazulása;
  • ritkább esetben duzzanat vagy sipoly kialakulása.

 

A fenti tünetek jelentkezése esetén érdemes minél előbb fogorvoshoz fordulni, mert

ha a szuvasodás eléri a fogbelet, erős fogfájás alakulhat ki, és a fog megmentéséhez akár gyökérkezelésre is szükség lehet.

Szintén mielőbbi fogorvosi vizsgálat javasolt, ha a korona elrepedt, eltört, mozog, vagy már nem illeszkedik pontosan a foghoz. Az időben elvégzett kezelés segíthet megelőzni a további károsodást és a komolyabb beavatkozásokat.

 

Hogyan diagnosztizálható a fogpótlás alatti szuvasodás?

Mivel a szuvasodás a korona alatt rejtve helyezkedik el, a diagnózis felállításához a klinikai vizsgálat mellett digitális röntgenfelvétel is szükséges.

Bizonyos esetekben a korona eltávolítása nélkül nem is lehet teljes bizonyossággal megítélni a fog állapotát.

A Najudentben korszerű digitális képalkotó diagnosztikával vizsgáljuk a fogakat, így a kezdődő elváltozások is nagyobb eséllyel felismerhetők még komolyabb panaszok kialakulása előtt.

 

Hogyan kezelhető a korona alatti szuvasodás?

A kezelés mindig attól függ, milyen mértékű a károsodás.

Ha a szuvasodás még kisebb kiterjedésű, a korona eltávolítása után a fertőzött foganyag eltávolítható, majd új korona készíthető.

Amennyiben a fog még nem gyökérkezelt és a szuvasodás már elérte a fogbelet, a fog megmentése érdekében gyökérkezelésre is szükség lehet.

Súlyos, előrehaladott esetekben az is előfordulhat, hogy a fog már nem menthető meg, ilyenkor eltávolítása és későbbi implantáció vagy más fogpótlás készítése jelentheti a megoldást.

 

Megelőzhető-e a korona alatti szuvasodás?

Igen, a legtöbb esetben megfelelő szájhigiéniával, rendszeres fogászati ellenőrzéssel, valamint precízen megtervezett és kivitelezett fogpótlással jelentősen csökkenthető a korona alatti szuvasodás kialakulásának kockázata.

Ennek alapja a napi kétszeri alapos fogmosás, a fogközök rendszeres tisztítása fogselyemmel vagy fogköztisztító kefével, a koronák széleinek gondos tisztítása, a professzionális fogkőeltávolítás és az évente javasolt fogászati kontroll.

A korona hosszú távú sikerének egyik kulcsa a tökéletes illeszkedés.

A Najudentnél a legkorszerűbb digitális lenyomatvételt és számítógépes tervezést alkalmazunk, így a koronák rendkívül pontosan illeszkednek a fogakhoz. Az általunk készített prémium cirkonkoronák nemcsak esztétikusak és tartósak, hanem a precíz záródásnak köszönhetően a baktériumok számára is kevesebb lehetőséget hagynak a korona széle mentén történő bejutásra.

Mivel a korona alatti szuvasodás hosszú ideig tünetmentes maradhat, a korai felismerés kulcsfontosságú. Az időben megkezdett kezelés sok esetben egyszerűbb, és jelentősen növeli a fog hosszú távú megőrzésének esélyét.

 

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

Héj vagy korona? Melyik a jobb megoldás?

Héj vagy korona? Melyik a jobb megoldás?

Fogpótlás vagy esztétikai kezelés előtt sokan tesszük fel a kérdést: vajon választhatunk a kerámiahéj és a korona között, vagy az adott helyzet egyértelműen meghatározza a döntést? Bár első ránézésre mindkét megoldás képes látványosan megváltoztatni fogaink megjelenését, valójában nem minden esetben egymás alternatívái. Ahhoz, hogy felelősen dönthessünk, érdemes megértenünk, miben különböznek, és mikor melyik szolgálja jobban hosszú távú céljainkat.

 

Mit tud a kerámiahéj?

A kerámiahéj (porcelánhéj) egy rendkívül vékony, porcelánból vagy kompozitból készült lemez, amelyet a frontfogak külső felszínére rögzítünk. Vastagsága minimális, mégis jelentős változást képes elérni a fogak színében, formájában és arányaiban. Leginkább akkor jelent ideális megoldást számunkra, ha alapvetően egészséges fogaink vannak, de esztétikai okokból szeretnénk korrigálni kisebb hibákat.

Segíthet tartós elszíneződések esetén, amikor a hagyományos fogfehérítés már nem hoz kielégítő eredményt, javíthatja a kisebb repedéseket, töredezett éleket, zárhat tágabb fogközöket, illetve harmonikusabbá teheti az enyhén szabálytalan formájú fogakat. Nagy előnye, hogy felhelyezése során csupán minimális mennyiségű zománcot kell eltávolítanunk, így a fog természetes szerkezete nagyrészt megmarad.

Fontos azonban tudnunk, hogy a héj elsősorban esztétikai beavatkozás. Bár bizonyos mértékig erősíti a fogat, nem alkalmas jelentősen károsodott vagy szerkezetileg meggyengült fogak hosszú távú stabilizálására. Emellett sérülékenyebb megoldás, így tudatosabb odafigyelést igényel a mindennapokban, különösen kemény ételek harapásakor vagy fogcsikorgatás esetén.

 

Mit nyújt a fogászati korona?

A korona ezzel szemben egy teljes borítás, amely az egész fogat beburkolja. Ahhoz, hogy megfelelően illeszkedjen, a fog teljes felszínét elő kell készítenünk, ami nagyobb mértékű foganyageltávolítással jár. A korona vastagabb, masszívabb szerkezetű, ezért ellenállóbb is a rágóerővel és a mindennapi terheléssel szemben.

Akkor választjuk ezt a megoldást, amikor a fog már jelentősen sérült, letört, nagyméretű töméssel meggyengült, vagy gyökérkezelés után törékennyé vált. Ilyenkor nem csupán esztétikai kérdésről van szó, hanem a fog hosszú távú megóvásáról és funkcionális helyreállításáról. A korona nemcsak a frontfogaknál, hanem az őrlőfogak esetében is biztonságos megoldást nyújt, ahol a rágóterhelés jóval nagyobb.

Ma már többféle anyagból készülhet korona. A fémmentes cirkónium koronák különösen népszerűek, mivel egyszerre esztétikusak és rendkívül tartósak, de elérhetők hagyományos fémkerámia vagy teljes porcelán változatok is.

A cirkónium nagy előnye, hogy biokompatibilis anyag, így az íny általában nagyon jól tolerálja, kisebb az irritáció és az ínyszéli elszíneződés kockázata. Emellett fényáteresztő képessége közelebb áll a természetes fogzománchoz, ezért az elkészült korona harmonikusan illeszkedik a saját fogak közé, különösen a mosolyzónában.

 

Mikor melyik a jobb döntés?

Ha fogaink szerkezete stabil, nincs jelentős foganyaghiány, és elsősorban a megjelenésen szeretnénk finomítani, a héj kíméletesebb és esztétikailag kifinomult megoldást jelenthet. Ilyenkor célunk a természetes foganyag minél nagyobb arányú megőrzése, miközben javítjuk mosolyunk harmóniáját.

Amennyiben azonban a fog meggyengült, nagy töméssel ellátott, gyökérkezelt vagy jelentősen sérült, a korona biztonságosabb és tartósabb választás. Vannak olyan helyzetek, amikor a héj egyszerűen nem kivitelezhető, például ha túl nagy a foganyaghiány, ha a fog erősen elszíneződött, vagy ha jelentős tengelykorrekcióra lenne szükség.

Fontos látnunk, hogy míg a héj inkább kozmetikai beavatkozás, addig a korona elsősorban rekonstrukciós megoldás, amely természetesen esztétikai szempontokat is figyelembe vesz. A két kezelés célja tehát részben eltérő, még ha a végeredmény mindkét esetben szebb mosoly is lehet.

A megfelelő döntés mindig a fog aktuális állapotán, az esztétikai elvárásainkon és a hosszú távú terveinken múlik. Egy alapos vizsgálat és részletes konzultáció során közösen tudjuk mérlegelni, melyik megoldás biztosítja számunkra a legjobb egyensúlyt az esztétika, a funkció és a tartósság között.

Szeretettel várunk a Najudentben!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

Cirkon vagy fémkerámia koronát válasszunk?

Cirkon vagy fémkerámia koronát válasszunk?

Ha fogpótlás előtt állunk, felmerülhet a kérdés, hogy cirkon vagy hagyományos fémkerámia koronát válasszunk?

A cirkónium-oxid egyre inkább elterjedt a fogpótlási anyag, mivel erős, rendkívül ellenálló és esztétikailag tökéletesen élethű, ezért is választják egyre többen a hagyományos fémkerámia korona helyett.

 

Miben különbözik a cirkon fogászati korona a fémkerámia koronától?

 

A fogászati koronák és hidak nélkülözhetetlen szerepet töltenek be fogak pótlásában, helyreállításában és védelmében, ezért érdemes a fogpótlás előtt érdemes alaposan átgondolni a lehetőségeket és a számunkra legmegfelelőbb koronatípust kiválasztani.

A fémvázra égetett kerámia koronák és a tiszta porcelánból készült préskerámia koronák évtizedek óta megbízható választásnak bizonyulnak, ha mosolyunkat és rágóképességünket szeretnénk helyreállítani.

Mint minden másnak, ennek a fogpótlás típusnak is megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Azonban a fogászati technológia fejlődésével egyre nagyobb szerepet kap egy új típusú korona, amely a fém és porcelán koronák legelőnyösebb tulajdonságait ötvözi: a cirkónium.

 

 

Fémkerámia – megbízható fogpótlás kedvező áron

 

Ahogy a neve is sugallja, a fémkerámia korona egy fém vázra olvasztott kerámia korona, azaz fém és porcelán kombinációja.

A fémvázra égetéssel kerül a leplező porcelán borítás, így a végeredmény kellően esztétikus hatású, bár a cirkon koronák esztétikáját általában nem éri el.

A régi fémkerámia koronák hátránya, hogy technikai okokból kisebb precizitással igazíthatók az eredeti fogakhoz.

Bár a porcelán fedőréteg éppolyan fehér színű, mint a saját, szomszédos fogak, a fémváz nem engedi át a beeső fényt, ezért hatása kevésbé természetes és élethű, másrészt anyaga is kevésbé igazítható megfelelő formára, mint a modern cirkónium koronáké.

Gyakran előfordul, hogy idővel az íny visszahúzódik, ilyenkor a fém sötétebb színe, a szürke perem is megjelenhet az íny vonalánál.

Bár masszívak, terhelhetők, és akár 10-15 évig is bírják, a fémkerámia koronák valódi  előnye a kedvezőbb ár, ám emiatt a hátsó őrlőfogak zónájába ideálisak lehetnek.

 

 

Cirkon vázas porcelán korona – megbízható, erős és esztétikus

 

A közhiedelemmel ellentétben a cirkon vagy cirkónium korona nem „fémmentes”, csak annak tűnik, mivel alapanyaga a cirkónium-dioxid, amely a titánhoz hasonló, természetesen fehér fém.

Legfőbb előnye a kimagasló esztétikai és mechanikai tulajdonságai, melyek ideálissá teszi a frontfogak pótlásához, megerősítéshez is.

Magas fényáteresztő képessége hasonlít a természetes fogakéhoz, és színük is tökéletesen összehangolható azokkal, így természetesnek tűnik és harmonizál a többi foggal.

Mivel nem allergizálnak, így akár fémallergiások is számára is javallott.

A cirkónium nagy nyomáson összepréselt tömb formájában érkezik a fogtechnikai laborba, ahol CAD/CAM technológia segítségével ebből az alapanyagból formázzák, a maximális precizitással megtervezett koronákat és hidakat.

A cirkon korona belső szilárd váza a fogszínű cirkon, melyre égetéssel kerül a porcelán leplezés. A cirkon önmagában még nem fényáteresztő, ám a porcelán segít tökéletesen élethűvé varázsolni a koronát. Az így készített fogpótlások maximálisan természetesnek tűnnek és tökéletesen harmonizálnak a többi foggal.

 

A mikron pontosságú ínyszéli zárás megakadályozza a hagyományos fémkerámia koronákra jellemző kékesszürke, elszíneződött ínyszélt, és segít megőrizni az íny egészségét.

 

Mivel a cirkon rendkívül kemény, ellenálló, nagy szilárdságú és kopásálló anyag, képes ellenállni a rágóerők által kiváltott óriási terhelésnek, így ideális a hátsó, őrlőfogak pótlásához vagy akár éjszakai fogcsikorgatással (bruxizmus) küzd páciensek számára is.

A cirkónium vázak olyan erősek, hogy hidak, körhidak készítésére is kiválóan alkalmasak, emellett a gyökérkezelés során törékennyé vált, illetve csapos felépítésű fogak rekonstruálására, megerősítéséhez is tökéletesek.

Mivel nem allergizálnak, így akár fémallergiások is számára is nyugodtan viselhetők.

 

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/