Ráér-e a fogszabályzás?

 

Az egyik leggyakoribb tévhit a fogszabályzással kapcsolatban, hogy azt elég a fogváltás után elkezdeni, amikor a tejfogak már lecserélődtek maradó fogakra.

Pedig az időben elkezdett fogszabályozással nemcsak jelentősen lerövidíthetjük, vagy akár meg is úszhatjuk későbbi rögzített fogszabályzós kezelést, de a segítségével komoly problémákat is megelőzhetünk!

 

Tudnunk kell, hogy a fogszabályozás során, nemcsak a fogakat igazítjuk helyre, sok elváltozás az állcsontokat is érintheti.

Ezért a gyermekkori fogszabályzást 7-8 éves korban, a vegyes fogazat idején javasolt elkezdeni, amikor az állcsontok még növekedésben vannak és könnyen alakíthatók.

Ilyenkor, vagyis a vegyes fogazat idején, a fogszabályozás még kivehető „éjszakai” készülékkel történik, később a maradó fogakat rögzített fogszabályzó mozgatja.

A fogszabályzás korai elkezdése azért fontos, mert ebben a korban még gyorsan és hatékonyan tudjuk kezelni a cumizás, ujjszopás, nyelvlökéses nyelés, a korai v. késői fogváltás, vagy a szájlégzés következményeit is.

Emellett időben kiszűrhetők a harapási rendellenességek: a nyitott harapás, keresztharapás, mélyharapás, a torlódott, kusza vagy hézagos fogazat, középvonal eltolódás, valamint a funkcionális problémák (helyhiány, szűk fogív).

 

Milyen jelek utalnak rá, hogy gyermekünknek fogszabályzásra van szüksége?

  • Előre álló metszőfogak
  • Egymást takaró, megdőlt vagy kiálló fogak
  • Fogtorlódások
  • Nagy rés a felső középső metszőfogak között
  • Beszédhibák (pöszeség, selypítés), nyelvlökéses nyelés
  • Nyitott harapás
  • Rágási nehézségek
  • Ajakra harapás vagy ínyre harapás, vérző íny, gyulladt ajak
  • A felső fogsorhoz képest feltűnően nagyobb vagy kisebb állkapocs

 

A kivehető fogszabályzó célja

A kivehető fogszabályozót legtöbbször előkezelésként alkalmazzuk azért, hogy a későbbi rögzített fogszabályzó készülékes kezelés egyszerűbb és gyorsabb legyen.

A rögzített fogszabályozó készülékekkel szemben a kivehető fogszabályzóval csak bizonyos fogmozgatásokat lehet elvégezni, ezáltal nem minden eltérés kezelhető velük, illetve bizonyos kor után már nem is alkalmazható.

A kivehető fogszabályzó műanyag és fém részekből áll, melynek használatával megfelelő pozícióba állítjuk, szükség esetén tágíthatjuk az állcsontokat, esetleg megváltoztathatjuk az alsó és felső állcsont viszonyát is. Így a későbbiekben a rögzített készülékkel csak a fogakat kell sorba rendezni.

Az időben megkezdett kezelés és az éjszakai fogszabályozó viselése sosem „felesleges”, még komplikáltabb esetben is hasznos, mert könnyebb kiinduló állapotot teremt a későbbi, rögzített készülékes fogszabályozás számára, melyre általában a maradó fogak kinövése után, kiskamaszkorban kerül sor.

 

A kivehető fogszabályzó használata

A kivehető készüléket általában 1-3 évig szükséges hordani, ám nevével ellentétben nemcsak éjszaka, hanem lehetőség szerint már az esti órákban is.

Ahhoz, hogy az állcsontok helyzetét és növekedési irányát befolyásolni tudjuk, a csontsejteknek elegendő időre van szükségük. Legalább napi 12-14 órára van szükségük ahhoz, hogy a rájuk ható erőre szépen lassan reagálni kezdjenek és változásokat generáljanak.

Vagyis a hatékony eredmény érdekében az „éjszakai” fogszabályzót nemcsak éjszaka, hanem az alváson kívül is viselni kell: hazaérve az iskolából tanulás vagy játék közben.

 

 

Tudtad, hogy rendelőnk egyik fő profilja a fogszabályozás?

Ha szeretnéd tudni, hogy a te gyermekednek szüksége van-e fogszabályozásra, jelentkezz be rendelőnkbe, és hozd el őt egy állapotfelmérésre!

 

Gyermek fogszabályozás Székesfehérvár!

Kattints ide, ha szeretnél nálunk időpontot foglalni, vagy az alábbi elérhetőségeink egyikén is tudsz információt kérni:

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.