Amikor végre felkerült a kiválasztott fogszabályzó készülék, nem dőlhetünk hátra, hogy a nehezén túl vagyunk.

Jobb felkészülni rá, hogy a kezelés ideje alatt akadhatnak nehézségek is.

Blogunkból megtudhatod, melyek a fogszabályzás során fellépő leggyakoribb problémák.

 

1. Fájdalom

Fogszabályozás során a páciensek nagy része (70-95%) tapasztal átmeneti fájdalmat, húzó-feszítő érzést, kellemetlenséget. Ez az érzés teljesen normális, és többnyire csak a fogszabályzó készülék felhelyezésekor, valamint a 4-6 hetente történő aktiválások után jelentkezik.

A fogakat az ún. periodontális szalagok rögzítik a csonthoz, és a fogszabályozás során ezen szalagok feszülése és nyúlása mozgatja a fogakat megfelelő irányba, ill. segíti elő a fogágy és a csontok átépülését. A folyamat során gyulladás és ödéma alakulhat ki, ez okozza a fájdalmat, amely általában 1-2 napon belül meg is szűnik.

A fájdalom jellemzően rágásnál és harapásnál lép fel, ezért ilyenkor 1-2 napig érdemes olyan folyékony és pépes ételeket fogyasztani. Szükség esetén 1-1 szem fájdalomcsillapító is bevehető.

 

 

2. Fogérzékenység

A fogérzékenység szintén gyakori probléma a fogszabályzót viselők között. Mivel a fogszabályzó készülék körül nehezebben tisztíthatók a fogak, az elégtelen szájápolás miatt a fogíny visszahúzódhat. A védetlenné vált foggyökér pedig sajnos ki van téve a külső ingereknek; a hideg, forró, édes vagy savas ételek hatására nyilalló fájdalom ennek tipikus tünete.

Ha korábban is érzékeny volt a fogad, a fogszabályzó készülékkel valószínűleg még érzékenyebbé válik, így érdemes érzékeny fogakra való speciális fogkrémet választanod.

 

 

3. Irritáció, sebek

Az első időszakban a fogszabályzó alkatrészei (ívek, bracketek, szeparátorok) is felsérthetik az ínyünket, illetve a nyelvünket vagy a nyálkahártyát, irritációt és sebeket okozva.

Erre az esetre érdemes fogszabályzóviasszal készülni (gyógyszertárban is kapható), amely az éles, kiálló részekre nyomva enyhíti az irritációt.

Az étkezésnél a sebek esetén érdemes kerülni a forró, fűszeres, csípős és savas ételeket, mert ezek tovább fokozzák a fájdalmat.

 

 

4. Fogínygyulladás

fogszabályzó kezelés alatt kiemelten fontos az alapos szájhigiénia, mivel a fogszabályzó készülék közvetlenül érintkezik a foggal, alkatrészei között könnyen megtelepedhet a lepedék, ezáltal nagyobb esély van a fogkőképződésre, valamint a fogínygyulladásra is.

Ráadásul a lepedék és a fogkő nem csak a fogszabályzó alkatrészein vagy az íny felett rakódhat le, hanem az íny alatt is megjelenhet.

Ilyenkor a fogíny vörössé, gyulladttá, fájdalmassá válik és gyakori tünet a fogmosásnál fellépő fogínyvérzés is.

A fogszabályzóhoz ajánlott speciális fogköztisztító fogkefék (fogszabályzó fogkefe, egycsomós fogkefe, fogköztisztító fogkefe, fogselyem) jobb hozzáférést biztosítanak a fogszabályozó készülék környéki és alatti terület megtisztításához és a megfelelő szájhigiénia fenntartásához.

 

 

5. Meglazult, leesett alkatrészek

Az is előfordulhat, hogy a fogszabályzó egyes alkatrészei (gyűrű, ív, bracket) kilazulnak, elmozdulnak, vagy akár le is eshetnek és el is törhetnek. Ez különösen a ragasztott bracketteknél gyakori.

Ilyenkor ne essünk pánikba, de mielőbb keressük fel a kezelőorvosunkat, hogy a leesett bracketet visszaragassza. 

A kezelés ideje alatt érdemes kerülni a kemény, ropogós ételeket, melyek könnyen kárt tehetnek a fogszabályzóban.

 

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/