Lehet, hogy naponta mosunk fogat, mégis úgy érezzük, valami nincs rendben: sárgás lerakódást látunk az ínyszélnél, fogmosásnál vérezni kezd az ínyünk, vagy egyre gyakrabban tapasztalunk kellemetlen leheletet. A háttérben sokszor ugyanaz az ok áll: a plakk, illetve az abból kialakuló fogkő.
Mi az a plakk, és hogyan kapcsolódik a biofilmhez?
Fogmosás után néhány perccel már elindul egy teljesen természetes folyamat: a fogfelszínen megjelenik egy vékony, színtelen fehérjeréteg, amely a nyálból származik. Ez a réteg kiváló közeg a baktériumok számára, akik megtelepednek rajta, szaporodnak, és egy szervezett mikrobiális közösséget hoznak létre: ezt nevezzük szájüregi biofilmnek.
Amikor ez a biofilm tapadós réteget képez a fogfelszínen, kialakul egy speciális formája, a dentális plakk – hétköznapi nevén lepedék –, amely nyálfehérjékből, baktériumokból, ételmaradékokból és a baktériumok által termelt ragacsos poliszacharidokból épül fel.
A biofilm azonban nemcsak a fogak látható felszínén lehet jelen. Lerakódhat az ínyvonal alatt, fogpótlások, tömések, implantátumok felszínén vagy fogszabályozó készülékek körül is, ezek a területek a biofilm felhalmozódása miatt különösen hajlamosak a gyulladásra.
Mikor lesz a plakkból fogkő?
Ha a plakkot 48 órán belül nem távolítjuk el, a nyálban lévő ásványi anyagok (például kalcium és foszfát) elkezdenek beépülni ebbe a ragacsos rétegbe. A lepedék mineralizálódik, megkeményedik és kialakul a fogkő. A fogkő kemény, érdes felszínű, sárgás, barnás vagy akár feketés színű, és olyan erősen tapad a foghoz, hogy otthoni fogmosással már nem távolítható el, csak professzionális rendelői eszközökkel. Ráadásul a fogkő felszíne porózus, ezért kiválóan megtartja a baktériumokat, fenntartja a gyulladást, és újabb plakkréteget vonz magához, kialakítva egy ördögi kört.
Plakk vagy fogkő?
Sokan összekeverik a plakkot és a fogkövet, pedig jelentős különbség van köztük. A plakk egy színtelen vagy enyhén sárgás, ragacsos réteg, amelyet alapos fogmosással még el lehet távolítani. A fogkő ezzel szemben már kemény, sárga, barna vagy akár fekete lerakódás, amely leggyakrabban az ínyszélnél, a fogak belső felszínén vagy a fogközökben jelenik meg, és fogkefével nem távolítható el. Fogkőre akkor érdemes gyanakodni, ha a fogak felszíne érdes tapintású, a színük tisztítás után is sárgás-barnás marad, gyakran jelentkezik kellemetlen lehelet, vagy fogmosáskor, illetve fogselymezéskor vérzik az íny.
Milyen problémákhoz vezethet a plakk és a fogkő?
Bár elsőre ártalmatlannak tűnhet, a tartósan jelen lévő lepedék és fogkő több szinten is kárt okoz a szájüregben.
- Fogszuvasodás
A plakkban élő baktériumok a cukrok lebontása során savakat termelnek. Ezek a savak lassan megbontják a fogzománcot, ami kedetben ásványianyag-veszteséggel , később már üregképződéssel jár. Ha a lepedék folyamatosan jelen van, a zománcnak nincs esélye regenerálódni. - Fogínygyulladás
A fogak nyakánál, az ínyszélnél lerakódott plakk és fogkő irritálja az ínyt. Az íny megduzzad, kipirosodik, fogmosáskor vagy fogselymezéskor vérezhet – ez a gingivitis, azaz fogínygyulladás. Ebben a stádiumban a folyamat még visszafordítható. - Fogágybetegség (parodontitis)
Ha a gyulladást nem kezeljük, a baktériumok és gyulladásos mediátorok mélyebbre hatolnak. Nemcsak az ínyt, hanem a fogat tartó csontot és kötőszöveteket is károsítják. A fogíny visszahúzódik, vagy tasakok alakulnak ki az íny és a fog között, amelyekben még több baktérium gyűlik össze. Idővel a fogak meglazulhatnak, elvándorolhatnak, végső esetben el is veszíthetjük őket. - Rossz lehelet
A plakkban és fogkőben élő baktériumok kénvegyületeket és más kellemetlen szagú bomlástermékeket termelnek, amelyek tartós, nehezen elfedhető rossz leheletet okozhatnak.
Mi befolyásolja, hogy mennyi plakk és fogkő képződik?
A plakk- és fogkőképződés mértéke nem mindenkinél egyforma, ezt több, egymással összefonódó tényező határozza meg. Fontos szerepe van a nyál pH-jának és összetételének: ha a száj közeg gyakran savas irányba tolódik, a baktériumok könnyebben szaporodnak, és a magas ásványianyag-tartalmú nyál gyorsítja a plakk fogkővé alakulását. A táplálkozási szokások, különösen a cukros, keményítős ételek és a gyakori nassolás tartósan savas környezetet teremtenek, ami szintén kedvez a plakképződésnek.
Természetesen a szájhigiénia minősége is meghatározó: a túl rövid vagy helytelen fogmosás, a fogköztisztítás elhagyása és a nyelv felszínén maradó baktériumok mind hozzájárulnak a lepedék felhalmozódásához.
Emellett a fogak zsúfoltsága, a szűk rések, a fogpótlások vagy a fogszabályozó készülékek olyan felületeket hoznak létre, amelyeket nehezebb tisztán tartani.
A dohányzás, a hormonális változások és az általános egészségi állapot pedig tovább befolyásolják, mennyire képes a szervezet védekezni a baktériumokkal szemben, így ezek is jelentősen módosítják a plakk- és fogkőképződés ütemét.
Miért nem elég az otthoni szájápolás?
Még a legalaposabb otthoni rutin mellett is maradnak olyan apró területek a szájüregben, amelyekhez nem férünk hozzá rendesen, illetve szinte lehetetlen őket teljesen megtisztítani. A plakk ezekben a rejtett részekben gyorsan szaporodik, a nyomában kialakuló fogkő pedig már csak professzionális eszközökkel fejthető le.
A rendelői fogtisztítás során a dentálhigiénikus ultrahangos készülékkel és finom kézi műszerekkel távolítja el az íny feletti és alatti fogkövet, megtisztítja a nehezebben hozzáférhető területeket is, majd polírozással simává teszi a fogfelszínt, hogy a lepedék ne tudjon olyan könnyen újra megtapadni.
Bár általánosságban félévente ajánlott a kontroll és a tisztítás, ha hajlamosabbak vagyunk a fogkőképződésre, fogszabályozót viselünk, fogpótlásunk van, dohányzunk, várandósak vagyunk vagy volt már ínyproblémánk, gyakran indokolt a 3–4 havonta végzett professzionális tisztítás.
A mindennapokban mi is sokat tehetünk: fontos, hogy naponta kétszer, megfelelő technikával mossunk fogat, tisztítsuk a fogközöket, a nyelvet, és ügyeljünk arra, hogy ne nassoljunk túl gyakran.
Ha pedig szeretnénk megtanulni, hogyan tisztíthatjuk a fogainkat úgy, hogy valóban minden kritikus területet elérjünk, különösen hasznos lehet részt venni egy iTOP szájhigiéniás tanácsadáson, amely személyre szabott technikákat ad a kezünkbe – különösen akkor, ha fogszabályozót viselünk, fogpótlásunk van vagy gyorsabban rakódik le nálunk a fogkő.
Szeretettel várunk a Najudentben!
☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

