+36 70 600 1005 • Székesfehérvár, Széchenyi u. 80-82. info@najudent.hu
Mi a teendő fogtömés után?

Mi a teendő fogtömés után?

Túllenni egy fogászati kezelésen igazán felszabadító érzés. Zsibbadó fejjel, megkönnyebbülten lépünk ki a rendelőből és már arra se emlékszünk, milyen tanácsokkal látott el a fogorvosunk útravalóul.

Segítünk!

  

Étkezés fogtömés után

A leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy fogtömés után mikor lehet enni.

A mai professzionális tömőanyagok már UV-fényre kötnek, a beavatkozást követően azonnal ihatunk, ehetünk, de ez utóbbit csak azután, hogy az érzéstelenítés hatása elmúlt. Ezt a 2-3 órát azonban mindenképp érdemes megvárni, ha szeretnék elkerülni az ajkak, az arcunk és nyelv elharapását, sérülését.

 

Étkezés fogbetétet (inlay, onlay) beragasztása után

Kerámia vagy kompozit fogbetétek beragasztása után szintén csak az érzéstelenítő elmúlására kell várnunk.

Szóval ehetünk bátran, de friss töméssel, fogbetéttel azért érdemes óvatosan harapni és rágni, és kevésbé kemény ételeket fogyasztani, mivel rágásra a fog átmenetileg amúgy is érzékeny lehet.

Néhány napig tanácsos kerülni a túlságosan hideg vagy forró ételeket, italokat is.

A fogtömés után ugyanis gyakran előfordul, hogy fogunk egy-két napig érzékenyen reagál a hideg és meleg hőingerekre, esetleg nyomásra, de ennek is fokozatosan múlnia kell.

 

Ha a tömés túl magas

Amennyiben rágás vagy harapás közben fájdalmat tapasztalunk, lehetséges, hogy a tömés túl magas. Ilyenkor a fájdalom kifejezetten rágás hatására jelentkezik, lehet éles vagy nyilalló, érezhetjük a fog egy pontján is, de a fájdalom a rágás befejezésével el is múlik.

Az érzéstelenítés hatása alatt előfordul, hogy közvetlenül a tömés után nem sikerül optimálisan kialakítani a fog felszíni barázdáit és csücskeit és a fogtömés “magas” lesz.

A magas fogtömés nem fog „magától lekopni”, a túlterhelés ellenben idővel gyulladást is okozhat a fogban, és az állkapocsízületnek sem tesz jót.

Ha ezt tapasztaljuk, jó, ha mielőbb visszamegyünk a fogorvosunkhoz, hogy egy minimális csiszolással beállítása a megfelelő harapási magasságot és az egyenletes rágóerőt.

Ez csupán egy pár perces művelet, nem igényel érzéstelenítést és nem jár semmilyen kellemetlenséggel.

 

Ha tömés után fáj a fog

Tömés után előfordulhat fokozott fogérzékenység vagy akár fájdalom, ez egy-két napig teljesen természetes állapot.

Fogtömés után a fognak időre van szüksége a regenerációhoz, mely akár napokig elhúzódhat, miközben a fog fokozatosan megnyugszik.

A tömés utáni fájdalom általában a fogszuvasodás mértékétől függ; ha a fogszuvasodás előrehaladott és mélyre hatolt, akkor a töméshez kialakított üreg alja már közel kerülhet a fogideg kamrához is, és ez esetben nagy eséllyel alakulhat ki utófájdalom.

Ha viszont még 1-2 hét után is fájdalmat tapasztalunk, vagy a fájdalom nem csökken, hanem fokozódik, akkor mindenképp menjünk vissza a fogorvosunkhoz!

Ilyen esetben valószínűleg túl mély volt a szuvasodás és a tömés elérte a fogbelet (pulpát), mely foggyulladással reagál és a fogat mielőbb gyökérkezelni kell.

Fogbélgyulladásra utaló tünet, ha fogunk külső ingerekre (hideg, meleg, édes, savanyú stb.) intenzív, elhúzódó fájdalommal reagál, magától is megfájdul, a fájdalom lüktető, folyamatos vagy kisugárzó jellegű, és éjszaka is fellép.

 

Hogyan tisztítsuk a fogakat fogtömés után?

 Fogtömés után nincs szükség semmi különleges elővigyázatosságra, már aznap este moshatunk fogat.

Az alapos, körültekintő fogápolás innentől még inkább indokolt, ha szeretnénk elkerülni a másodlagos szuvasodást

A rendszeres, és kellően alapos fogmosással, professzionális fogtisztítással (fogkefe mellett interdentális fogkefe, fogselyem) mindez megelőzhető.

 

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

Így kezelhető a visszahúzódott fogíny

Így kezelhető a visszahúzódott fogíny

Bár fogainkra igyekszünk odafigyelni, fogínyünk gyakran háttérbe szorul. Pedig ínyünk egészsége nem csak esztétikai okokból fontos, kiemelkedő szerepe van az egész szervezet védelmében.

 

Mi az az ínyrecesszió?

Az ínyrecessziónak, más néven fogínyvisszahúzódásnak azt nevezzük, amikor a fogíny a fognyakról a foggyökér irányába visszahúzódik.

A fogíny egy kollagénben és kötőszöveti rostokban gazdag, rugalmas lágyszövetállomány, melynek fontos szerepe van a fogak és a fogakat rögzítő állcsont védelmében. Egyszerre védi a fogainkat a mechanikai és kémiai traumáktól, hőhatásoktól és a szájüregbe kerülő kórokozóktól.

 

Az ínyrecesszió jelei

  • Fogérzékenység (hideg, meleg, esetleg édes vagy savanyú ételek, italok fogyasztásakor)
  • „Megnyúlt” fogak
  • A fog felületéből több látható, mint eddig, ezért nagyobbnak tűnnek
  • Fogínygyulladás, duzzadt, vörös fogíny
  • Rossz lehelet
  • Fogínyvérzés

 

Miért veszélyes a fogínyvisszahúzódás?

A fognyakat nem fedi zománc, ezért ha szabaddá válik és megszűnik az íny és a csontozat védőszerepe, akkor a külső ingerekre (a hideg és meleg ételekre, italokra) rövid ideig tartó, intenzív fájdalommal reagál.

Ezért az ínyrecesszió legelső érzékelhető tünete a fognyaki érzékenység.

Mivel a védetlen foggyökér a szájban található bakteriális flórával is érintkezik, nemcsak a hőhatásoknak és mechanikai traumáknak van kitéve, hanem a fogszuvasodásnak és a savak okozta fogeróziónak is, mely még inkább fokozza a fogérzékenységet.

 

 Az ínyrecesszió lehetséges okai

  • Rossz harapás
  • Túl erős fogmosás
  • Fogcsikorgatás
  • Rossz harapás
  • A fogak rendellenes helyzete
  • Örökletes tényezők
  • Dohányzás
  • Fogínygyulladás, fogínysorvadás
  • Elégtelen szájhigiéné
  • Életkor

 

Amikor a szájápolás már nem elég

Az ínyrecessziót genetikai okok is befolyásolják, az átlagosnál vékonyabb, sérülékenyebb ínyszövet esetén, alapos fogápolás ellenére is kialakulhat ínyrecesszió.

A szájhigiéniára mégis fontos ügyelni, mivel a fogkő jelentősen emeli az ínyproblémák és az ínyrecesszió kockázatát.

A fogíny állapotát a genetika mellett élettani tényezők is befolyásolják, 50 év felett a fogíny természetes folyamatok hatására fokozatosan visszahúzódik és zsugorodni kezd, emiatt nehezebben, elégtelenül látja el a fogakat tartó-megtámasztó szerepét.

Ez az oka annak, hogy idősebb korban a fogvesztés elsődleges oka az ínybetegség, mely megfelelő kezelés nélkül fogágybetegséghez, a fogak körüli csont leépüléséhez, majd a fogak meglazulásához és elvesztéséhez vezet.

 

Az ínyrecesszió kezelési lehetőségei

Az első lépés megtalálni és megszüntetni az okot, ami a fogíny visszahúzódását okozta. Ha az ínyvisszahúzódás még kezdeti stádiumban van, lehet, hogy egy professzionális rendelői fogtisztítás is elegendő.

Súlyosabb esetben, a fogérzékenység megszüntetése érdekében fognyaki tömés is szükségessé válhat.

A visszahúzódott fogíny kezelésére különböző ínyplasztikai beavatkozások léteznek, melyek lehetővé teszik az ínyvisszahúzódás miatt szabaddá vált foggyökerek újbóli fedését.

 

Lehetséges-e a fogíny-visszahúzódás kezelése házilag?

Sajnos az ínyrecessziót házilag kezelni nem, legfeljebb megelőzni lehet.

A speciális, érzékeny fogakra való fogrémek sokat segíthetnek a fogérzékenység csökkentésében, de a problémát nem oldják meg.

A nem megfelelő irányú, túl erőteljes fogmosás gyakran vezet ínyrecesszióhoz, ezért nagyon fontos a helyes fogmosási technika elsajátítása- ebben dentálhigiénikus kolláganőink szívesen adnak segítséget.

Éppilyen fontos az alapos, megfelelő eszközökkel végzett (fogköztisztító kefe, fogselyem) szájápolás, a rendszeres rendelői kontroll, valamint évente kétszer elvégzett rendelői fogkőeltávolítás.

Minél korábbi stádiumban fedezzük fel az ínyvisszahúzódást, annál egyszerűbben és sikeresebben kezelhető, ezért javasoljuk, hogy már az első tünetek jelentkezésekor keressünk fel egy parodontológus szakorvost!

 

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

Mi az a fognyaki kopás, és hogyan vehető észre?

Mi az a fognyaki kopás, és hogyan vehető észre?

Mi az a fognyaki kopás?

A fognyaki kopás kevésbé ismert, de annál gyakoribb fogászati probléma, mely főleg a középkorú felnőtt és idősebb korosztályt érinti. Érdemes komolyan venni már az első jeleit, mert idővel egyre kellemetlenebb tünetekkel keserítheti meg a mindennapjainkat.

 

A fognyaknak a fog koronájának és gyökerének találkozását nevezzük.

Fogínybetegség vagy az életkorral járó élettani folyamatok hatására a fogínyünk kicsit visszahúzódik a fognyakra, ahol már jóval vékonyabb a fogzománc és bizonyos mechanikai hatásokra könnyen lekophat.

A fognyaki kopás nem szuvasodás, nem kíséri barna vagy fekete elszíneződés, de a gyökért fedő cementben kisebb-nagyobb barázda, illetve ék alakú bemélyedés alakul ki, mely az idő előre haladtával egyre mélyül és érzékennyé válik.

 

A fognyaki kopás tünetei

A fognyaki kopás eleinte gyakran tünetmentes, és a kopás meglétére csak fogorvosi vizsgálat derít rá fényt. Később az egyre mélyülő, és egyre látványosabb fognyaki bemélyedés mellett hideg-meleg érzékenység, esetleg fokozódó fájdalom hívhatja fel a figyelmet.

 

Fognyaki érzékenység

A fognyaki kopás gyakran jár együtt fognyaki érzékenységgel is. Ilyen esetben hőre (hideg vagy meleg italok, ételek fogyasztásakor), kémiai ingerre (savas, édes, fűszeres ételek, italok fogyasztásakor) hirtelen, nyilalló ám gyorsan múló fájdalom jelentkezik, amely egyéb fogászati problémával nem indokolható.

A fognyaki érzékenységet a dentin szabaddá válása okozza. A fogzománc alatt elhelyezkedő dentin – apró csatornáin keresztül – kapcsolatban van az idegeket tartalmazó fogbéllel, mely azonnal jelez a külső ingerekre.

 

Miért alakul ki a fognyaki kopás?

A fognyaki kopás kialakulásában leginkább az éjszakai fogcsikorgatás (bruxizmus) vagy fogszorítás játszhat szerepet.

Az éjszakai fogcsikorgatás nagyon veszélyes fogainkra, fogínyünkre és fogpótlásainkra nézve. Hiszen az állkapcsunk és felső állcsontunk összeszorításával a fogakra a normál rágóerőnél jelentősen nagyobb, négyzetcentiméterenként akár 40 kg-os terhelés nehezedhet, miközben azok oldalirányban csiszolódnak.

A fogszorítás és csikorgatás következtében súlyosan károsodik a fogzománc, a fogak, fogpótlások kopásnak indulnak, és el is törhetnek, a fognyakaknál pedig kialakulnak a jellegzetes ék alakú bemélyedések.

Az éjszakai fogcsikorgatás tüneti kezelésében segíthet az ún. harapásemelő sín is, melyet a fogtechnikus készít átlátszó, rugalmas műanyagból foglenyomat alapján. Ez a sín a fogakra helyezve puha ütközőként megakadályozza a fogak közvetlen érintkezését és elnyeli a fogak összeszorításából származó erőket.

Fognyaki kopáshoz vezethet a túlságosan erőteljes, dörzsölő-fűrészelő jellegű fogmosási technika is. Ennek megelőzése érdekében nagyon fontos a helyes fogmosási technika elsajátítása, melyben dentálhigiénikus kollégáink készséggel segítenek.

A fognyaki kopás harmadik oka lehet még a túlterhelés, illetve a rosszul érintkező fogak miatti zománckopás is. Ezek pontos felderítése és kezelése szintén fogorvosi, esetleg fogszabályozási feladat.

 

A fognyaki kopás kezelése

 A fognyaki kopás kezelése attól függ milyen mértékű a kopás, valamint milyen ok áll a háttérben.

Enyhébb esetben elegendő lehet a helyes fogmosási technika és szájhigiénia elsajátítása és fenntartása is, szükség esetén kiegészítve az érzékeny fogakra javasolt fogkrém használatával. Előrehaladottabb esetben fognyaki töméssel is kezelhető a probléma.

A fognyaki tömés egy olyan fedőtömés, amihez nem kell fúrással előkészíteni az érintett fogat, hanem a tömőanyaggal visszatöltjük és pótoljuk az elvékonyodott zománc, illetve dentin réteget. Ez nemcsak esztétikailag előnyös, hanem egyúttal a fogak érzékenysége is megszüntethető.

Jelentős fogínyvisszahúzódás esetén, illetve, ha az érintett fog a mosolyzónában helyezkedik el, akár ínyplasztikai beavatkozásra is sor kerülhet.

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

4 jel, hogy gyermekünknek fogszabályzóra van szüksége

4 jel, hogy gyermekünknek fogszabályzóra van szüksége

Tudod, miről ismerhető fel, hogy gyermekednek fogszabályzóra van szüksége?

Nem feltétlenül a kusza fogakról! A hibátlannak tűnő fogsor is lehet problémás, így egyéb jelekre is érdemes felfigyelni! Blogunkban elmondjuk, mik ezek!

 

A gyermekkori fogszabályzást legkésőbb 7-8 éves korban, javasolt elkezdeni, amikor a fogazat még vegyes és a még növekedésben lévő állcsontok is könnyen alakíthatók.

Ebben az életkorban gyakran még az „éjszakai”, kivehető (de nem csak éjszaka használatos!) műanyag fogszabályozóval is kezelhető a probléma. Komplikáltabb esetben pedig jelentősen egyszerűbb kiinduló állapotot teremthetünk a későbbi, rögzített készülékes fogszabályozó kezelés számára.

Ezért mindenképp érdemes felkeresni egy fogorvost, abban az esetben is, ha nincsenek szembetűnő jelei annak, hogy gyermekünk fogai szabályzásra szorulnak.

 

 1. Árulkodó mosoly

Az egyik legegyszerűbb módja, hogy megmondjuk szükséges-e a fogszabályozás, ha megnézzük gyermekünk fogait. Látványos, árulkodó jelek, ha a fogak torlódnak (egymásra érnek), vagy ellenkezőleg túl nagy rés van közöttük (foghézag), ha megdőlnek, kiállnak a sorból, vagy előre állnak (metszőfogaknál). Ilyen esetekben nagy valószínűséggel fogszabályozásra lesz szükség

Az ilyen fogazat mögött gyakran áll genetika, vagyis elképzelhető, hogy korábban a szülőknek is fogszabályozásra volt szükségük. Okozhatja szájlégzés, nyelvlökéses nyelés, ujjszopás vagy cumizás.

 

2. Fogorvosi látogatás

Sajnos a „jól fésült” fogsor nem mindig elég, így sok szülő meglepődik, amikor az első fogorvoslátogatás alkalmával kiderül, hogy a gyerkőcnek fogszabályzásra lesz szüksége.

Előfordulhat, hogy gyermeknek egészségesnek és rendezettnek tűnnek fogai, de ennek ellenére fogszabályzóra van szüksége. Ennek általában valamilyen harapási rendellenesség az oka.

A harapási rendellenességekkel akkor is komolyan kell foglalkozni, ha nem okoznak látványos esztétikai problémát, mert idővel a gyermek egész fogazatát is érinti: túlterhelheti a fogakat, károsíthatja a fogágyat, emellett állkapocsízületi problémákhoz és tartáshibákhoz vezethet. (https://najudent.hu/meglepo-panaszok-melyeket-mind-a-rendellenes-harapas-okoz-harapasi-rendellenessegek/)

A leggyakoribb harapási rendellenességek:

Nyitott harapás (a metszőfogak nem érnek össze harapáskor)

Mélyharapás  (a felső metszők harapáskor túlzottan fedik, vagy eltakarják az alsókat)

Keresztharapás  (pl.:a felső fog nem az alsó elé, hanem mögé harap)

 

3. Beszédhibák

A fogaknak a hangképzésben is fontos szerepe van, ezért bizonyos fogazati rendellenességeinél beszédhibák alakulnak ki, amelyeket fogszabályozás- és esetleg logopédus bevonásával- kezelni lehet.

Legjellemzőbb beszédhiba a pöszeség, amely jellegzetesen óvodás korban leggyakrabban a „sziszegőket” (sz, z, c, s, zs, cs) érinti, és olyan a fogazati eltérések esetén alakul ki, mint az elülső vagy oldalsó nyitott harapás, a felső frontfogak előreállása, a frontfogak keresztharapása, illetve a felső nagymetszők közötti hézag.

 

4. Harapási vagy rágási nehézségek

Ha gyermekünk fogai szabályosak, akkor az evés és a rágás nem jelenthet problémát. Akiknél viszont a fogak nem megfelelően záródnak, illetve az állcsontok rosszul illeszkednek, azok számára valószínűleg nehézkesebb lehet a rágás is.

Ennek jele lehet az evés közben fellépő (pl. állkapocsízületi) fájdalom, például ha gyermekünk fájdalomról panaszkodik, miközben almába vagy más kemény ételbe harap. Az elégtelen rágás emésztési panaszokhoz és gyomorfájdalmakhoz vezethet

Jellemző lehet a „csúnya evés” is, ha a gyerkőc nem rágja meg az ételt, habzsol, gyakran félrenyel, csámcsog, vagy sokáig nyammog.

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

Képalkotó diagnosztika a fogászatban 2

Képalkotó diagnosztika a fogászatban 2

Amikor a panoráma röntgen nem elég

Azokban az esetekben, amikor a 2 dimenziós digitális röntgenfelvétel alapján is rejtve marad a probléma, vagy nem állapítható meg pontosan a diagnózis, a fogászati CT felvétel segíthet a még pontosabb részletek kiderítésében.

 

Milyen esetben van szükség 3D CT-re?

A CBCT (cone beam computed tomography) vagy 3D CBCT egy digitális, röntgenalapú leképezési technika, a jelenlegi legmodernebb, háromdimenziós komputertomográfiás fogorvosi képalkotó eljárás neve.

Ez egy viszonylag új röntgentechnológia, amit- magas költsége miatt- egyelőre nem alkalmaznak rutinszerűen a fogászati rendelőkben.

Ezek a gépek nem hagyományos “orvosi” CT-k, a sugárterhelésük sokkal kisebb, elkészítési idejük pedig gyorsabb, mint az “orvosi” CT-nek.

Legfőbb előnyük a tűpontos diagnosztika: a 3D CBCT felvétel századmilliméteres pontossággal, 3 dimenzióban mutatja meg a páciens fogsorának és szájüregének legapróbb részleteit is, valamint az állkapocs csontállományának szerkezetét.

CBCT-re többnyire összetett beavatkozások előtt van szükség, illetve amikor a panoráma röntgen és a kis fogröntgen nem adnak elég pontos képet.

 

Milyen esetben érdemes a 3D fogászati CT-t alkalmazni?

  • Ismeretlen eredetű szájüregi fájdalom forrásának felfedezésében (pl. bent rekedt foggyökérdarab)
  • Bonyolult anatómiai helyzetű fogak gyökérkezeléseknél (rejtett gyökércsatornák felfedezéséhez)
  • Bölcsességfog eltávolítás előtt (az idegek helyzetének pontos meghatározásához)
  • Implantáció előtt (a felvétel megmutatja az állkapocs csontállományának szélességét és magasságát, ezáltal felmérhető, hogy van-e az implantátum számára elegendő-e csont, vagy csontpótlásra van szükség)

 

Mi a röntgenkészítés menete?

Az intraorális röntgen általában a fogorvosi székben ülve készül, és mindössze arra kell ügyelnünk, hogy a fogorvos vagy fogászati asszisztens által a szánkba rakott filmet mozdulatlanul tartsuk, míg a felvétel elkészül.

A röntgen elkészítésének idejére a tökéletes biztonság érdekében ólomköpenyt kapunk.

A panoráma- és teleröntgen vagy 3D CT felvétel készítése történhet ülő vagy álló állapotban egyaránt. A vizsgálat előtt el kell távolítanunk minden fémtárgyat (fülbevalót, szemüveget, piercinget vagy protézist), amely a kép minőségét megzavarná. A felvétel készítése az előkészületekkel együtt is mindössze pár percet vesz igénybe. Ez idő alatt csupán arra van szükség, hogy a vizsgálat alatt a nyakunk és fejünk mozdulatlan maradjon.

 

Veszélyes-e a fogászati röntgen?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyire káros a fogászati röntgen, vagy milyen gyakran szabad alávetni magunkat a fogászati röntgennek?

Megnyugtatásul elmondhatjuk, hogy a fogászati röntgenképek készítése csekély sugárzással jár, ezért biztonságos, és – indokolt esetben- akár várandós nők és kisgyerekek esetében is alkalmazható.

Ráadásul a technika fejlődésével az újabb és újabb típusú gépek, egyre kisebb sugárdózissal dolgoznak.

A fogászati röntgenfelvétel jelentette sugárterhelés mérései azt mutatják, hogy több sugárzás ér minket az általános környezetünkből, talajból, élelmiszerekből és egyes háztartási gépekből vagy a repülőutakból.

Csak összehasonlításképpen: egy panoráma röntgenfelvétel készítése során a testünket 6 dózis (µSv) sugárzás éri, addig egy 1 órás repülőút során 12 dózist kap a szervezetünk.

 

Tudtad, hogy a Najudent fogászat kiválóan felszerelt diagnosztikai eszközökkel rendelkezik?

Rendelőnkben bármilyen típusú röntgen felvétel elkészíthető a 2-3 fogat ábrázoló felvételektől a panoráma röntgenen (OP) és a fogszabályozáshoz szükséges teleröntgen át egészen a 3D CBCT- ig.

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/

Képalkotó diagnosztika a fogászatban 1

Képalkotó diagnosztika a fogászatban 1

A kisröntgentől a 3D CBCT-ig

A pontos fogorvosi diagnózis felállításához nem mindig elegendő a manuális, fizikai vizsgálat; a szabad szemmel nem látható helyek vizsgálatához röntgenfelvételekre van szükség. 

 

Milyen típusú röntgenfelvételek vannak?

A fogászati röntgenvizsgálatoknak két típusa van: intraorális és extraorális.

Lokális problémák esetén intraorális röntgent használunk, melynek készítése során a film a páciens szájában van, a sugárforrás pedig azon kívül.

Leggyakrabban használt típusa a kisröntgen, amelynél maximum 2-3 fogról kapunk teljes képet, de láthatóvá teszi a fogíny állapotát, a gyökércsatornákat, az esetleges gyökércsúcs körüli elváltozásokat, valamint a csontszerkezetet is.

Leggyakrabban gyökértömés előtt és után szokás alkalmazni, de megmutatja a fogszuvasodást, a fogban lévő töréseket, a régebbi fogtömések hibáit vagy az esetleges másodlagos szuvasodást.

Az intraorális röntgenek közé tartozik a “szárnyas” röntgen is, mely a fogak koronai részét vizsgálja, pontosabb tájékoztatást adva a szuvasodás mértékéről és kiterjedéséről.

 

Az extraorális fogászati röntgen egy átfogóbb képet készít a szájüreg állapotáról, ide tartozik a panoráma röntgen vagy a teleröntgen is.

A panoráma röntgenen (OP) 2 dimenziós képet ad az egész fogsorról, az állcsontokról, valamint az orr-és arcüregről.

A panoráma röntgent szájsebészeti beavatkozások, fogszabályzás, fogbeültetés és góckutatás előtt alkalmazzák. Nagyon hasznos új páciensek esetén is, mivel komplexitása révén segít megismerni a teljes szájüreg állapotát, és felmérni a lehetséges problémákat.

 

 

Mit mutat meg a panoráma röntgen?

  • A rejtett fogszuvasodást, mely a rágófelszínen, oldalsó felszíneken szabad szemmel alig észrevehető, azonban röntgenfelvétellel hatékonyan diagnosztizálható
  • A régi tömések alatt kialakuló másodlagos szuvasodást
  • A fogak körül kialakult fertőzéseket vagy csontveszteséget
  • A korábbi gyökértömések körül kialakult krónikus gyulladásos gócokat
  • A szájüregi cisztás elváltozásokat
  • Át nem tört (impaktált) fogak helyzetét (pl. bölcsességfogak)

 

 

Mire jó a teleröntgen?

 A teleröntgen gyakorlatilag egy egyszerű röntgenfelvétel, mely az arckoponya egészét ábrázolja a homloktól egészen a nyakcsigolyáig és segít egyidejűleg elemezni a fogak és az arccsontok helyzetét. Alkalmazásával képet kapunk az agy- és arckoponya arányairól, az arckoponya egyes csontjainak egymáshoz viszonyított helyzetéről, a fogak elhelyezkedéséről, és a fogsorzáródási viszonyokról. Az oldalirányú felvételen megállapítható a felső és alsó állcsont egymáshoz való viszonya, a különböző harapási rendellenességek típusa, a fogak előre vagy hátra dőlése, ezért a fogszabályzás  előtt elengedhetetlen, de alkalmazzák az arc- és állcsontsebészeti beavatkozások során is.

 

Amikor a panoráma röntgen nem elég

Azokban az esetekben, amikor a 2 dimenziós digitális röntgenfelvétel alapján is rejtve marad a probléma, vagy nem állapítható meg pontosan a diagnózis, a fogászati CT felvétel segíthet a még pontosabb részletek kiderítésében.

 

Milyen esetben van szükség 3D fogászati CT-re?

A CBCT (cone beam computed tomography) vagy 3D CBCT egy digitális, röntgenalapú leképezési technika, a jelenlegi legmodernebb, háromdimenziós komputertomográfiás fogorvosi képalkotó eljárás neve.

Ez egy viszonylag új röntgentechnológia, amit- magas költsége miatt- egyelőre nem alkalmaznak rutinszerűen a fogászati rendelőkben.

Ezek a gépek nem hagyományos “orvosi” CT-k, a sugárterhelésük sokkal kisebb, elkészítési idejük pedig gyorsabb, mint az “orvosi” CT-nek.

Legfőbb előnyük a tűpontos diagnosztika: a 3D CBCT felvétel századmilliméteres pontossággal, 3 dimenzióban mutatja meg a páciens fogsorának és szájüregének legapróbb részleteit is, valamint az állkapocs csontállományának szerkezetét.

3D CBCT felvételre többnyire összetett beavatkozások előtt van szükség, illetve amikor a panoráma röntgen és a kis fogröntgen nem adnak elég pontos képet.

 

Milyen esetben érdemes a 3D fogászati CT-t alkalmazni?

  • Ismeretlen eredetű szájüregi fájdalom forrásának felfedezésében (pl. bent rekedt foggyökérdarab)
  • Bonyolult anatómiai helyzetű fogak gyökérkezeléseknél (rejtett gyökércsatornák felfedezéséhez)
  • Bölcsességfog eltávolítás előtt (az idegek helyzetének pontos meghatározásához)
  • Implantáció előtt (a felvétel megmutatja az állkapocs csontállományának szélességét és magasságát, ezáltal felmérhető, hogy van-e az implantátum számára elegendő-e csont, vagy csontpótlásra van szükség)

 

Mi a röntgenkészítés menete?

Az intraorális röntgen általában a fogorvosi székben ülve készül, és mindössze arra kell ügyelnünk, hogy a fogorvos vagy fogászati asszisztens által a szánkba rakott filmet mozdulatlanul tartsuk, míg a felvétel elkészül.

A fogászati röntgen elkészítésének idejére a tökéletes biztonság érdekében ólomköpenyt kapunk.

A panoráma- és teleröntgen vagy 3D CT felvétel készítése történhet ülő vagy álló állapotban egyaránt. A vizsgálat előtt el kell távolítanunk minden fémtárgyat (fülbevalót, szemüveget, piercinget vagy protézist), amely a kép minőségét megzavarná. A felvétel készítése az előkészületekkel együtt is mindössze pár percet vesz igénybe. Ez idő alatt csupán arra van szükség, hogy a vizsgálat alatt a nyakunk és fejünk mozdulatlan maradjon.

 

Veszélyes-e a fogászati röntgen?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyire káros a fogászati röntgen, vagy milyen gyakran szabad alávetni magunkat a fogászati röntgennek?

Megnyugtatásul elmondhatjuk, hogy a fogászati röntgenképek készítése csekély sugárzással jár, ezért biztonságos, és – indokolt esetben- akár várandós nők és kisgyerekek esetében is alkalmazható.

Ráadásul a technika fejlődésével az újabb és újabb típusú gépek, egyre kisebb sugárdózissal dolgoznak.

A fogászati röntgenfelvétel jelentette sugárterhelés mérései azt mutatják, hogy több sugárzás ér minket az általános környezetünkből, talajból, élelmiszerekből és egyes háztartási gépekből vagy a repülőutakból.

Csak összehasonlításképpen: egy panoráma röntgenfelvétel készítése során a testünket 6 dózis (µSv) sugárzás éri, addig egy 1 órás repülőút során 12 dózist kap a szervezetünk.

 

Tudtad, hogy a Najudent fogászat kiválóan felszerelt diagnosztikai eszközökkel rendelkezik?

Rendelőnkben bármilyen típusú röntgen felvétel elkészíthető a 2-3 fogat ábrázoló felvételektől a panoráma röntgenen (OP) és a fogszabályozáshoz szükséges teleröntgen át egészen a 3D CBCT- ig.

Szeretettel várunk rendelőnkben!

Fordulj hozzánk bizalommal és jelentkezz be egy ingyenes konzultációra!

☎ +36 70 600 1005
📧 idopont@najudent.hu
➴ 8000 Székesfehérvár, Széchenyi u. 80.
➣ https://najudent.hu/kapcsolat/